Szűrő
  • Zenés istentisztelettel ünnepelték Ladmócon Szentháromság vasárnapját

    A ladmóci gyülekezet zens istentisztelettel ünnepelte az egyházi év ünnepes félévének végét. A gyülekezet lelkipásztora, Spisák István Igével és nagy szeretettel köszöntötte a gyülekezetet és a meghívott kedves vendégeket.
    Isten Igéjét az egyházmegye esperese, Kendi Csaba hirdette a Jn 20,21-22 és 1Pt 3,15b Igék alapján. Igehirdetésében többek között elmondta, hogy az Atya Krisztusunkat küldte a megmentésünkre. Jézus azonban nem csak a kereszten a mi megmentőnk, hiszen az Ő kegyelme nélkül nem lehet élni. A Szentlélek által érezhetjük az Ő erejét. Mintegy pecsétként érvényesíti azt az élő Lélek, amit Jézus tett. A tanítványok, akiket Jézus kiküld, azért élhettek át Jézus mellett annyi csodát, hogy majd bizonyságot tegyenek róla. A Jézussal eltöltött idő a felkészülés időszaka volt. Számunkra is az ünnepes félév az ilyen felkészülés ideje lehetett, az életünk eseményei pedig azért történnek velünk, hogy bizonyságot tegyünk a megélt kegyelemről. Sokféle módon lehet ezt továbbadni: szóval, tettekkel, zenével, hangszerekkel, énekléssel, de mindig kérni kell Istent, hogy Ő tegyen késszé minket a magasztalásra.
    A zenés magasztalás Charpentier Te Deum-ával kezdődött, amit Kanda Eszter és Tóth János adtak elő furulyán. Lukács Eszter és Bodnár Enikő ugyancsak furulyán református énekekkel dicsérték az Urat. Majd az országos énekversenybe is bekapcsolódó Vida Boglárka énekelte el a Jézus, te égi szép című éneket és kísérte magát zongorán. Ismét a furulyások által előadott népdalokban, hazafias és gyermekénekekben gyönyörködhettünk.
    A hangszerek után a ladmóci énekkar dicsérte az Urat nagyon változatos énekekkel. Különösen szép volt tőlük Berkesi Sándor Pásztorom vagy című műve, melyet a kórusvezető, Spisák Mária kísért zongorán és Kanda Eszter furulyán.
    Spisák István lelkipásztor meghatóan emlékezett meg a ladmóci gyülekezet által 10 éven át megszervezett kórustalálkozóról és mindazokról, akik éveken át hűségesen részt vettek rajta, ma azonban fizikailag már nem lehetnek jelen.
    A vendégként meghívott nagykövesdi ökumenikus énekkart Gyulyás Hajnalka vezeti. Repertoárjukon főként mai igényes keresztyén könnyűzene szerepel. Éneküket a gyülekezet lelkipásztora, Böszörményi Tamás kísérte gitáron, a felesége, Böszörményi Júlia fuvolán, Tóth Eszter furulyán, Nagy Sándor gitáron, a szóló részeket pedig a varázslatos hangú Pálóczi Anita énekelte.
    Tóth János furulya- és a jelenleg Brüsszelben zenei tanulmányokat folytató ifj. Spisák István klarinétjátéka vezettek át minket a kassai Laudate Dominum kórus szolgálatához. A Kovácsné Palcsó Edit vezetésével működő kórus főként a 20. századi és kortárs szerzők műveivel tett bizonyságot.
    A kórusok és a Spisák Mária által felkészített gyerekek szolgálata után Spisák István megköszönte mindenkinek a segítséget, akik tevékenyen részt vettek az alkalom megszervezésében, majd meghívta a jelenlévőket a kultúrházba, ahol finom vadpörkölttel és süteményekkel, üdítővel vártak bennünket. Fejünkben még mindig visszhangoztak a záróénekként énekelt ősi ír áldás szavai: „és míg újra látjuk egymást, szent kezében őrizzen meg Ő.”

  • A kisgéresi alapiskolások is építették a Szeretethidat

    A Szeretethíd református önkéntes programhoz nem csak gyülekezetek csatlakoznak, hanem önkormányzati csoportok, vagy oktatási intézmények is. Ez utóbbiak közé tartozik a kisgéresi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola is, amelyiknek minden tanulója és pedagógusa „mozdult”, „segített” és tevékenységével a mások iránti „szeretetét” is kifejezte, hiszen a Szeretethídhoz kapcsolódóan ők is szeretetnapot tartottak. Volt takarítás, kertészkedés és felújították nt. Adorjány Győzőnek, a község egykori lelkészének sírját. A feladatok kapcsán beszélgettek a szeretet helyéről, értelméről az ember életében. Minden bizonnyal sok gyereket elgondolkodtat a nap folyamán hallottak, a beszélgetések, s a Szeretethíd kapcsán történő magvetés a jövőben sarjadni és növekedni fog. Képek a Képtárban találhatóak.

  • A Szeretethíd hídfője Királyhelmecen épült

    A Szeretethíd fogalma egyre többek számára ismert szerte a Kárpát-medencében, s egyre több településen csatlakoznak lelkes önkéntesek ehhez a programhoz. A református gyülekezetek nagy részében egész évben folyik önkéntes munka, de nyolc éve van két nap, amikor az önkéntesség fokozódik, és évről-évre egyre többen indulnak munkára a „Mozdulj! Segíts! Szeress!” szavak ütemére. Így van ez Felvidéken is, hiszen a Magyarországi Református Szeretetszolgálat programjához a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja is csatlakozik, és idén rekordszámú regisztrált csoportban 3800 önkéntes tevékenykedett május 20-21. napokon. 

    A 2016-os felvidéki Szeretethíd hivatalos megnyitójára május 19-én Királyhelmecen került sor. A megnyitóra nem csak a helyi „szeretethidasok” érkeztek, hanem azon gyülekezetek, vagy oktatási intézmények képviselői is, akik ez évben a zempléni és az ungi egyházmegyékből csatlakoztak a programhoz.
    A megnyitó kezdetén Molnár István, királyhelmeci lelkipásztor köszöntését követően a jelenlévők a két évvel ezelőtti Szeretethíd programjába tekinthettek bele egy mozgóképes beszámoló vetítése által. Lengyel Erika, a Diakóniai Központ királyhelmeci munkatársa a Szeretethíd indulásáról, a program sikeréről, és fontosságáról számolt be, de beszámolójából a felvidéki Szeretethíd idei számadatait is megismerhették a jelenlévők.
    Kendi Csaba, a Zemplén Egyházmegye esperese a 2Kor 8,9 alapján hirdette azt a kegyelmet, amelyből fakad a keresztyén ember szeretetszolgálata, mások irányába is megmutatott hálaáldozata. Igei útmutatásában kifejezte örömét annak kapcsán is, hogy Bodrogközben is megnyílhatott a református egyház szeretetszolgálati intézményének irodája, ami a komáromi központ programjait közelebb tudja hozni a keleti régióhoz, s így az egyházmegye és a gyülekezetek diakóniai tevékenységét tudja segíteni.
    A Szeretethíd felvidéki programját nem csak erkölcsileg, de a megnyitón való jelenlétével is támogatta Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja. Köszöntőjében nem csupán a jelenlévőket üdvözölte, hanem annak kapcsán is kifejezte örömét, hogy a szeretet hídja megépült Isten és ember között, és e református önkéntes program által tovább épülhet ember és ember között, amely hídépítés alapkövét, hídfőjét idén éppen Királyhelmen építik meg.
    A köszöntő szavak, ünnepi beszédek elhangzását követően szimbolikus ajándékcsomagot vehettek át azon gyülekezetek, intézmények képviselői, akik a maguk településén kapcsolódtak be önkéntes munka végzésével a programba, majd végül a Zempléni Egyházmegye esperese imádságban kérte az Úr áldását a különböző feladatok végzésére, az önkéntesekre.
    A Szeretethíd országos megnyitójára a királyhelmeci gyülekezet asszonyai is készültek, és nem csak a jelenlévőket vendégelték meg, de süteményeikből a két helyi idősek otthonába is jutott, ahova a megnyitót követően lelkészeikkel indultak. A fiatalabb generáció is elindult „szeretethidat építeni”, de ők a város főterére és utcáira mentek, hogy szétosszák azt a háromszáz mézeskalácsszívet, amivel nem csak egy kis örömet akartak varázsolni a megajándékozottak arcára, hanem apró, de tartalmát tekintve mégis a legjelentősebb üzenetet adták át, amin a Szeretethíd pillérei is állnak: az Isten szeret.

  • A Generális Konvent Elnökségének pünkösdi körlevele

    „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek…” (ApCsel 1,8)

    Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreink!
    Amikor ezen az ünnepen újra megszólal a pünkösdi ígéret, akkor arra akar figyelmeztetni Isten, hogy a ránk következő ünneptől azt várjuk, amit az valóban hozni akar. Az Isten Igéje elénk jön, hogy megelőzze hamis váradalmainkat, téves elképzeléseinket.

    Jézus Krisztus utolsó földi mondata nem arról beszél, hogy hogyan jön el a Lélek, mik lesznek a külső jelei és milyen körülmények között robban bele ennek a világnak az életébe pünkösdkor, hanem arról beszél, hogy miért, milyen céllal fog jönni. A cél az első tanítványok és a mindenkoriak esetében is az, hogy kapjanak erőt. Igenis, sok erő kellett ahhoz a tizenkettőnek, hogy le tudjanak mondani az álomországról, és megértsék, hogy az Isten országa hasonlíthatatlanul más, mint az emberi elképzelések. Erő kellett ahhoz, hogy elfogadják Krisztus akaratát, amely szerint a megváltás nem lokális helyreállítás, apró helyi ügyecske, hanem kozmikus, világméretű valóság. Erő kellett elfogadni azt is, hogy nem a tanítványi ítélkezésen lesz továbbra sem a hangsúly, hanem az Isten végtelen kegyelmén.

    A Lélek eljövetelének szándéka ma sem kevesebb: jön, hogy erőt kapjunk! Ezt nem lehet kikövetelni, tisztességtelen úton hozzájutni – csak kapni lehet. A meglepő az emberi gondolkodás számára az, hogy nem az a kérdés: adja-e Isten, hanem az, hogy elfogadjuk-e. Isten odahelyezi az ember keze ügyébe a Lélek erejét, de az sokszor visszautasításra talál. Ezért a Lélek nélküli ürességbe odatolakszanak más erők: világgyötrő, embert megpróbáló erők. Mennyi kiismerhetetlen erő tolakszik felénk, és próbál döntő erő lenni. Erőfölények nyomasztásában élünk: gazdasági, politikai, izom- és hadi erő gyakorol ránk nyomást. Urunk olyan erőt kínál, amely nemcsak felülmúlja a példának felsoroltakat, hanem össze sem hasonlítható azokkal, mert abban teremtő, megváltó és újjáteremtő erő van. Ez az erő költözhet belénk is, ennek nyílhatunk meg.

    Amennyire igaz az, hogy ma az erő világában élünk, annyira igaz az is, hogy a nagy erőtömbökkel szemben korunk gyengesége, elesettsége, erőtlensége is nyilvánvaló. Az erők és az erőszakosságok világában mégis erőválságban élünk.

    Ebben a gyenge világban kínálja Isten a maga áldó erőit. Ő biztat minket erőfogadásra, és ő akar alkalmassá tenni ezek továbbadására bennünket is. Fogadjuk várakozással a Szentlélek erejét, és legyünk az ő tanúi ez által az erő által!

    Áldott ünnepet kíván 2016 pünkösdjén

    a Generális Konvent Elnöksége

  • Meghívó zenés istentiszteletre

  • Szeretsz-e engem? - felkészítő alkalom táborvezetőknek

    Egyházmegyénk több gyülekezetében idén is a Vakációs Bibliahét program alapján szervezik meg a napközis gyerektáborokat. A KOEN Alapítvány segítségével évről-évre összeálló program 2008 óta fut Felvidéken is. A bibliai történeteket feldolgozó programot idén erdélyi gyerekmunkások készítették, és segítségével egyházunk 85 gyülekezetében lesz nyári napközi tábor, amelyekben közel 4000 gyermekhez jut el az evangélium. Az idei program címe "Szeretsz-e engem?", s Péter apostol életén keresztül mutatja be, hogy mennyire szereti Isten az embert, az Úr a gyermekeket.
    A táborvezetőknek most is van lehetőségük programbemutató, felkészítő alkalmon részt venni, amelyre a Zempléni Egyházmegyében május 14-én, 9:00 órai kezdéssel a királyhelmeci gyülekezeti otthonban kerül sor. E bemutató napra szeretettel várják a nyári programot igénylő, tábort szervező lelkipásztorokat, hitoktatókat, valamint a táborban segédkező gyülekezeti tagokat. A bemutatónapon a tábori program vezetői kézikönyve és az apróbb segédeszközök is átvehetők.