Szűrő
  • Sátoraljaújhelyen lesz az ÉlesztŐ

    Ötödik alkalommal szervezi meg a Fiatal Reformátusok Szövetsége országos ifjúsági táborát, az ÉlesztŐ-t. A Zempléni Egyházmegye fiataljai most kiváltságos helyzetben vannak, hiszen a helyszín az egyházmegye gyülekezeteibe tartozó ifjak számára nagyon közel van, mivel idén a sátoraljaújhelyi Várhegy üdülő ad otthont az öt napos rendezvénynek. Főelőadóként Százvai László, a kisvárdai gyülekezet főlelkésze fog szólni a hallgatósághoz, de az előadások mellett minden jó megtalálható majd, ami összekovácsolja a társaságot, ami elmélyíti a lelket és erősíti az Istennel való kapcsolatot. A „Ha-jó a vége!” címet viselő, 2016. augusztus 17-21. napokon sorra kerülő országos táborról bővebb információ a tábor saját honlapján olvasható: www.eleszto.sk. A jelentkezést nem érdemes halogatni, mivel július 19-ig kedvezményesen lehet regisztrálni.