Szűrő
  • Sok önkéntesre van szükség az Egyházmegyei Nap szervezésében

    Folynak a június 17-én, Bodrogszentesen megrendezésre kerülő Egyházmegyei Nap előkészületei, s mindeddig a programok szervezése, az előadók meghívása történt meg, illetve a különböző eszközök és a technikai háttér bebiztosítása is elkezdődött. A gyülekezetekben is megindult a szervezkedés, s a legtöbb helyen már arról folyik a párbeszéd, hogy mivel készüljenek, mely gyülekezet mivel tud majd megmutatkozni, ki főzze a bográcsételt, vagy éppen mi legyen a gyülekezetet bemutató tablón. Nyilvánvalóan sok mindenkinek lesz feladata, szerepe abban, hogy ez az esemény szépen menjen végbe. De nem csak gyülekezeti szinten, hanem egyházmegyei szinten is keresik a megfelelő feladatok elvégzésére az önkénteseket, hiszen feladat van bőven. Már az alkalom előtti napokon sok feladat vár elsősorban a szentesiekre, hiszen az események különböző helyszíneit jól elő kell készíteni, bizonyos eszközöket (pl. lócákat, padokat) be kell biztosítani, sátrakat kell állítani. Az egyházmegyei napon is sok ellátnivaló feladat lesz, az eseményre érkező vendégek útbaigazításától, a programok koordinálásán és konferálásán, vagy éppen az információs sátorban való szolgálaton át, a gyerekekkel való foglalkozásokig, amely feladatok ellátására ugyancsak sok-sok önkéntesre van szükség. Azoknak a keresése, felkérése, akik e napon szívesen segítenének, s vállalnának egy-egy helyszínen egy-két óra szolgálatot, folyamatosan történik abban a reményben, hogy közösen, sok segítő kéz, tenni akaró szív közreműködésével egy szép napot sikerül megvalósítani. Azonban a szervezők szívesen veszik az Egyházmegyei Nap előkészítésében vagy lebonyolításában segíteni tudó önkéntesek jelentkezését is, akik e szándékukat a lelkészüknél tudják jelezni.

  • A Csillag Születik győztese is koncertet ad a zempléni reformátusok találkozóján

    A Csillag Születik tehetségkutató verseny győztese, Mészáros János Elek is részt vesz a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteinek központi rendezvényén 2017. június 17-én Bodrogszentesen. A református presbiter örömmel kapcsolódik a rendezvényhez, amelynek egész napos programján lehet vele találkozni, és lesz mód legújabb hanghordozójának és saját termelői borának a megvásárlására is. A gyülekezetek által készített bográcsételek kiértékelésébe is bekapcsolódik az énekművész és 17:30 órai kezdettel a rendezvény nagyszínpadán koncertet is ad. 

  • Pünkösdi Evangelizáció Nagykövesden


    2017. május 31. és június 1. (szerda és csütörtök) napokon pünkösdi Evangelizációra kerül sor a nagykövesdi  kultúrházban, mindkét este 18.00 órai kezdettel. Igét hirdet: Fejér Zoltán lelkipásztor, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóhelyettese, vezető vallástanára.

  • A református egyház missziói ágaival is lesz mód megismerkedni Bodrogszentesen

    A református egyház sokrétű szolgálatának több olyan területe van, amellyel nem minden gyülekezetben találkozunk. Ezért is hasznos, ha a különböző missziói területekkel időnként találkozunk, s a különböző híradásból vagy kiadványokból megismerjük a szolgálatukat. Még jobb, ha a speciális területen munkálkodókkal személyesen találkozunk, s első kézből hallhatjuk, hogy mik a nehézségek, vagy éppen az örömök, hogy a kevésbé ismert szolgálatuk mely részét tudjuk akár imádságainkkal is támogatni. A 2017. június 17-én Bodrogszentesen sorra kerülő Egyházmegyei Napon ilyen módon, a személyes találkozás által is lesz lehetőség megismerkedni a református cigánymisszióval, hiszen a vezetője, Tóth Zsuzsanna is részt vesz a rendezvényen és szolgálatukról 14:30 órai kezdettel beszámolót is tart. A felvidéki romák között szolgáló lévita a következőképpen vall látásáról, tapasztalatáról, illetve hogy mivel készül a zempléni reformátusok közös alkalmára:
    „Egyházunk lényegét tekintve missziói. Az az egyház, amely nem folytat missziót, nem tekintheti magát Krisztus egyházának. A Lélek munkál. Az Isten missziójába való belépés csodás dolog, melyben csak át kell magát adni az embernek, hogy az Isten Szentlelke formálja, és munkáljon általa. Ez azonban nem könnyű, de csodás megtapasztalás, mert visszahat arra, aki viszi, adja. A cigánymissziós szolgálat egyházunk egyik missziós ága, melynek kérdéseit, érdekességeit szeretném a hallgatósággal megosztani. Mint pl. a cigányok népcsoportbeli sokszínűségét, a cigány vagy roma kifejezés használatának tisztázását, a cigány történelem rövid szeleteit a könnyebb elfogadás, megértés végett, a szegénység és cigányság párhuzamait a sztereotípiák tekintetében. Be szeretném mutatni a missziós csoportokat, hol-ki-mit csinál. A sikereket, kudarcokat, nehézségeket.”

  • Bodrogszentesen kerül sor a reformátusok nagytalálkozójára

    A Zempléni Református Egyházmegye harmadik alkalommal rendezi meg június 17-én az Egyházmegyei Nap elnevezésű rendezvényét, ezúttal Bodrogszentesben. Az alkalom elsődleges célja az egyházmegye gyülekezeti tagjainak összehozása, a közös ünneplés, beszélgetés, az egység megnyilvánítása, az összetartozás kinyilvánítása. Fontos, hogy a különböző helyről érkezők érezzék, hogy vagyunk, „sokan” vagyunk, akik ugyan abban a hitben, ugyan abban az egyházban vallják uruknak Krisztust. A szervező egyházmegye nem titkolt célja az, hogy az evangéliumot az utcára kivigye, s hogy egyházként a templom falain kívül is megmutatkozzon. Az egyházmegyei napra a gyülekezetek minden korosztályát várják és ezért a programot is ennek megfelelően szervezik.

    A programból:
    Gyülekezetek megmérettetése bográcsétel készítésben
    Reformáció vándorkiállítás
    Egyházmegyei rajz- és fotópályázat kiértékelése
    Egyházmegyei focikupa döntője
    Emlékoszlop leleplezése
    Mustármag bábcsoport előadása
    Kisgéresi fiatalok előadása Kálvin és Luther életéről
    Gyülekezeti kórusok bemutatkozó szolgálata
    Egyházunk múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó előadások
    Komolyzenei koncerttel egybekötött zsoltáros dicsőítés
    Kerekasztal beszélgetés
    Evangelizáció
    Dicsőítő zenekarok koncertje
    Mészáros János Elek koncert

    Mindezen programok mellett az Egyházmegyei Napon különböző sátrakban ismerkedhetnek meg a látogatók egyházunkban, egyházmegyénkben és gyülekezeteinkben folyó szolgálatokkal. Így lesz mód megismerkedni egyházmegyénk gyülekezeteivel, azok történelmével, különböző sajtókiadványokkal, a különböző missziói területek munkájával. Lesz lehetőség keresztyén, hitmélyítő könyvek vásárlására és egyháztáji termékek bemutatására is sor kerül. Üzemel majd a FIRESZ kávézó és nem csupán gyermekfelügyeletet, de a nap nagy részében gyermekfoglalkozásokat is biztosítanak a szervezők a legkisebbeknek. A Zempléni Református Egyházmegye kiemelt rendezvényére szeretettel várnak mindenkit.

  • Tiszacsernyőben volt az Egyházmegyei Közgyűlés

    Április utolsó vasárnapjának délutánján a tiszacsernyői ökumenikus templomban tartotta rendes évi egyházmegyei közgyűlését a Zempléni Egyházmegye. Tarr Ferdinánd helyi lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, s Tiszacsernyő történelméről, várossá alakulásáról, valamint az ökumenikus templom kialakításának történetéről is beszámolt. Ezt követően ifj. Demes Tibor, hardicsai lelkipásztor hirdette az igét a gyűlés alkotó tagjai, a vendégek, valamint az istentiszteleten résztvevő tiszacsernyői reformátusok előtt. Az istentiszteletet követően Asszonyi Árpád, egyházmegyei gondnok köszöntötte a jelenlévőket, megköszönte az igehirdetés szolgálatát, valamint a tiszacsernyői gyülekezetnek a helyszín biztosítását és a vendégfogadást. A gyűlésen jelenlévők számbavétele és az Egyházmegyei Közgyűlés megalakulását követően az őszi közgyűlés jegyzőkönyve hangzott el, majd az Egyházmegyei Tanács legutóbbi üléseinek jegyzőkönyveit olvasta fel az egyházmegye főjegyzője, illetve jegyzője. Ezután következett Kendi Csaba esperes évi jelentésének felolvasása és elfogadása, valamint az egyházmegye misszió-diakóniai, sajtó-, hitoktatói- és építkezési- előadójának az éves jelentése. 

    A közgyűlésen került sor az egyházmegyei ügyész megválasztására Tarr Ferdinánd, kistárkányi lelkipásztor személyében, s e szolgálatára vonatkozólag az eskütétel is megtörtént. A közgyűlést követően a helyi gyülekezet lelkipásztora a gyülekezeti terembe invitálta a jelenlévőket, ahol a gyülekezet frissítővel, szeretetvendégséggel várta a Zempléni Egyházmegye gyülekezeteiből érkezett lelkipásztorokat, gondnokokat, vendégeket.

    Ifj. Demes Tibor igehirdetési szolgálata a közgyűlésen:

    {mp3}2017-04-30_Demes-Tibor_EMKozgyules-Tiszacsernyo{/mp3}