Örökös vagy

Részletek

Írta: Molnár István

Mi tehát a törvény? A bűnök miatt adatott, amíg eljön az utód, akinek az ígéret szól. A törvényt angyalok közölték közbenjáró által. Közbenjáróra nincs szükség, ahol nincs két fél. Isten pedig egy. A törvény tehát az ígéretek ellen van? Semmiképpen sem! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás. De az Írás mindenkit bűn alá rekesztett, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék azoknak, akik hisznek. Mielőtt pedig eljött a hit, a törvény őrzött bennünket, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Tehát a törvény nevelőnk volt Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. /Gal 3,19-29/

Kedves Testvéreim!
Nem tudom, hogy első hallásra feltűnt-e, hogy mennyire sok mondanivalója van ennek az igeszakasznak, hogy milyen gazdag ez a rövidke rész Istenünk üzenetében. Bizonyára sok minden megragadott bennünket az elhangzottakból, de talán a leginkább az, hogy mi örökösök vagyunk. De mit is örököltünk? Akarunk-e örökölni? Jó-e ez nekünk, s mit kell tennünk ezért? Általában, ha arról hallunk, hogy valaki örökölt, akkor azt jónak gondoljuk, hiszen a legtöbbször gazdagabb lesz az örökös, valamit kap. De ma már sajnos ez sem egyértelmű, mert lehet adósságot is örökölni, tartozást, kölcsönt. De talán ez a kevesebb, s az örökösök közül többen vannak azok, akik bizony jól járnak, akik nyernek valamit. S általában az örökség az valamilyen kapcsolatnak a függvénye, rokoni, vagy esetleg nagyon szoros baráti kapcsolatnak. De akár hogyan is van, az örökös örül, hogy rá is gondoltak, hogy ő is kap valamit, hogy a hagyatékozó méltónak gondolta, hogy értéktárgyát, vagyonát ő kapja meg.
De ha ez így van, akkor még inkább kérdezhetnénk, hogy mit örököltünk mi, kinek vagyok ennyire fontos, ki vett bele a végrendeletébe, ki az, aki minket örökségével akar megajándékozni? És mit örököltem én? S most gondolkodjunk csak el azon, hogy mit is szeretnénk örökölni. Általában vagyont örökölnek az emberek. Nem szoktak azzal dicsekedni, hogy én a felmenőimtől a jó kapcsolatokat örököltem, a becsületességet, az istenfélelmet, a józan életet, a munkaszeretet. Mert ezt nem nagyon lehet papírra vetni, legalábbis korunkban nem. Régi időkben előfordult, hogy a szülő meghagyta gyermekének, hogy milyen úton járjon, milyen utat kövessen. Intelmeket hagytak régi korok régi királyai, uralkodói, amit az utódok, vagy megtartottak, vagy semmibe vettek. Drága örökségként a lelki javakat hagyományozták és csak azután jöttek a testi javak, a kézzel fogható vagyontárgyak. Ez ma valahogy megváltozott, ma már az a fontos, hogy mennyit, milyen bankszámlát tudnak hagyni az utódokra, és bizony valljuk be, ha arról hallunk, hogy mi is örökösök vagyunk, akkor mi is az anyagi javakra gondolunk. Talán közöttünk is van, aki egy nagyobb házat örökölne szívesen, vagy egy jobb autót, ékszereket, vállalkozást, aranyrudakat és még ki tudja mennyi mindent tudnánk sorolni, azonban aki ezt várja, azt ki kell ábrándítsam, mert ugyan örökösök vagyunk, de nem ezeket örököljük, nem ezeket kaphatjuk. Hanem ezeknél sokkal többet.
Azt olvastuk az igében: Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. De mit is öröklünk, milyen örökséget ígért az Isten Ábrahámnak, és utódainak, azoknak akik Krisztuséi. Az örökség nem más, mint az üdvösség. Az örökség, maga mennyország, az, hogy a halál után nem a nagy semmi vár ránk, nem is a fájdalom és a szenvedés, hanem az Isten mellett való élet. Az örökség a mindent. A jelenések könyvében pontosan ezt olvashatjuk: Aki győz, örökségül nyer mindent. Ez az örökség a mennyekben van fenntartva a számunkra. Kedves Testvérem! Most ez számodra talán messzinek tűnik. Talán úgy gondolod, hogy ez elérhetetlen, hogy most erre nincsen szükségem, most más kellene, másra lenne szükségem, most jobb anyagi helyzet kellene, vagy több megbecsülés, gyermekem részéről több tisztelet, előremenetel a munkahelyen, most ezek kellenének igazán, és mi az, hogy az örökség a bűnök bocsánata, és az üdvösség Krisztus által. De az így gondolkodóktól azt kérdem, biztos, hogy távoli ez az örökség, biztos, hogy holnap nem ez lesz az egyetlen reménységed, biztos, hogy ma nem kell ebbe kapaszkodnod. De kérdezhetném ezt úgy is, biztos, hogy megéred az estét, vagy a holnap reggelt, biztos, hogy nem kell idejekorán megállnod az Isten előtt, és biztos, hogy képletesen szólva nem kell felmutatnod az örökségedre, a megváltásodra vonatkozó ígéreteit az Úrnak. Az Isten a legtöbbet adja nekünk örökségként, az Ő országát, a mennyország egy szeletét, fia által bűnbocsánatot és örök életet. A kérdés csak az, hogy akarod-e, kell-e ez neked, részese akarsz-e lenni ennek az örökségnek, mert bizony ez nem jár automatikusan, magától értetődően, mint ahogyan itt a földi keretek között sem örököl mindenki. Ha örökölt a szomszédod valamit, akkor nem állhatsz elő azzal, hogy neked is jár valami, te is kapni akarsz a hagyatékból, főleg akkor, ha nem is ismerted az örökhagyót. Így van ez Istennél is, feltétele van annak, hogy az örökösök listájára felkerülj, hogy te is részesülj Isten örökségéből.
De mi ennek a feltétele? Azt olvastuk: Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Isten fiai vagytok, mindnyájan – mondja Pál a galáciabelieknek, és most ezt mondja az ige nekünk is. Sokszor úgy gondoljuk, hogy mi nem kellünk senkinek, hogy nem tartozunk senkihez, hogy nem ért meg senki, hogy egyedül maradtunk. De az ige azt mondja, hogy Isten fiai vagyunk. Nem csak valami felületes kapcsolat köt őhozzá, nem csak afféle barátai vagyunk az Istennek, hanem fiai. Milyen jó ezt tudni, főleg azokban az élethelyzetekben, amikor magunkra maradunk gondjainkkal, problémáinkkal, s jó ezt tudatosítani, hogy a mindenható Istennek a fiai vagyunk. De tényleg azok vagyunk? Annak mondhatjuk magunkat? Hiszen az ige úgy folytatódik, hogy a Krisztus Jézusban való hit által. Vagyis az által lehetünk Isten fiai, hogy hiszünk az Ő egyszülöttjében, az Úr Jézus Krisztusban. És ez nem csak azt jelenti el hisszük, hogy élt egy Jézus nevű történelmi személyiség, hanem elfogadjuk Őt úgy mint Isten fiát, aki érettünk jött erre a földre, hogy szenvedjen, hogy miattunk, a mi bűneink miatt szegezzék a golgota keresztfájára, ami után meghalt és harmadnapra feltámadott. Ha ebben a Jézusban hiszünk, aki ennyire szeretett bennünket, aki ennyit szenvedett érettünk, akkor vagyunk, akkor neveztethetünk Isten fiainak.
De van az igének folytatása is, mely azt mondja, hogy Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Az első felét még értjük, hiszen mi magunk is Krisztusba keresztelkedtünk meg, vagy legalábbis Krisztusba kereszteltek meg a szüleink. De mit is jelent felölteni Krisztust, felöltözni őt? Valahogyan úgy tudnám magyarázni, hogy olyan ez, mint amikor a gyerekek játszanak valamilyen szerepjátékot és kitalálják, hogy most te leszel a beteg én meg az orvos, vagy te a tanító néni én meg a kisdiák és még valami kis kiegészítőt a kézbe is vesznek és teljesen bele élik magukat és ha megszólítják őket, hogy kislányom gyere csak ide, akkor duzzogva válaszolja, hogy ő most nem kislány, hanem orvos bácsi. Vagy gondolhatnánk egy színielőadásra is, amikor színészek a különböző szerepeknek megfelelően beöltöznek és az eljátszott szerepnek megfelelően viselkednek, szólnak, cselekszenek. Vagyis ha a színész egy gonosz mostoha szerepét ölti magára, akkor valóban gonosz mostohaként is fog viselkedni. Nagyon sántít a hasonlat, mint minden hasonlat, de gondolom érthető, hogy mit vár el tőlünk az ige. Felöltözvén Krisztust, legyünk olyanok, mint Krisztus. Éljünk, szóljunk, tegyünk úgy, ahogyan Krisztus tenne.
S most ezek után nézz végig az életeden, vagy csak a mögötted lévő héten és gondolkozz el azon, hogy vajon mindent úgy tettél, ahogyan Krisztus tette volna. Vajon minden cselekedeted mögött a szeretet volt, minden beszéded mögött a másik elfogadása, mindenkinek megbocsátottál, senkit be nem csaptál, megadtad mindenkinek azt, ami jár, odafordultál a másik felé, és még sorolhatnám. Meg vagy keresztelve, de vajon felöltötted-e már Krisztust. Úgy élsz-e, hogy aki rád tekint, aki az életedet látja az általad Krisztust is meglátja. Pál apostol azt mondja megtérése után, éppen a galáciabeli gyülekezetben: Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem Krisztus. Terólad elmondható-e ez, Tebenned Krisztus él-e, a gondolataidban, a tetteidben, a beszédedben. Ha igen, akkor örülhetsz, mert Te is örököse vagy Istennek, akkor nem kell félned, mert Te is örökölni fogod a mennyet. Azonban ha nem, ha Te még nem öltötted magadra Krisztust, ha még nem Ő él benned, ha még nem fogadtad Őt el megváltódként, üdvözítődként, és ha dolgaidat életedet nem ennek tudatában éled, akkor bár sok mindened lehet, de mégis Isten előtt semmid nincs. Azonban Urunknak hála tart még a kegyelmi idő, amíg dönthetsz. Nem tudjuk, hogy ez kinek meddig tart, lehet, hogy még a mai nap adatik, lehet, hogy még egy hét, vagy egy év, vagy talán még negyven. Nem tudjuk. Azonban jó, ha már most átadod életed Krisztusnak és engeded, hogy Ő legyen életed, minden dolgod felett az Úr, tudván azt, hogy aki győz, örökölni fog mindent. Ámen.