Naámán

AddThis Social Bookmark Button

Akkor ezt mondta Naamán: Ha nem fogadod el, akkor viszont adass szolgádnak annyi földet, amennyit egy pár öszvér elbír, mert nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más istennek, csak az Úrnak! Csak azt az egy dolgot bocsássa meg az Úr a te szolgádnak, hogy amikor az én uram bemegy Rimmón templomába, hogy ott leboruljon, és az én kezemre támaszkodik, én is leborulhassak Rimmón templomában. Azt, hogy én leborulok Rimmón templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak! Ő azt felelte: Menj el békével! /2Kir. 5, 17-19/

Kedves Testvéreim!
Naamán csodálatos hitvallást tesz Elizeus próféta előtt (2Kir.5,15). Leszállva a magas lóról, önmaga trónjáról, megalázkodva, vagyis már kigyógyulva a leprából, megtisztulva a testi és lelki bélpoklosságából nem csak felismeri, de meg is vallja, hogy: most már tudom, hogy nincs máshol Isten az egész földön, csak Izraelben. Nincs más Isten, csak Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az egy, igaz, élő Isten.
Ez nem képmutató hitvallás ennek az embernek a részéről. Őt senki nem kérte, senki nem várta el, hogy visszamenjen, és bizonyságot tegyen, vagy hálát adjon, miután a Jordánban való megfürdését követően csodásan meggyógyult. Elizeus nem kérte ezt, sem jutalmat, sem fizetséget, sem semmi mást nem kért tőle a gyógyulásért. Mondjuk azt is tudjuk, hogy nem is Elizeus, és nem is a Jordán vize volt az ami meggyógyította a leprás főparancsnokot, hanem egyedül a hatalmas Isten. a lényeg, hogy ő, maga, önként ment vissza Elizeus prófétához. Akit az Úr meggyógyít, annak szíve nem képes magában rejtegetni az Isten iránti háláját, örömét. Naamán sem tudta. Ezért visszamegy, hogy hitvallást tegyen szavakkal, és hogy örömének, hálájának kézzel fogható jelét is adja az otthonról hozott ajándékokkal.
De nem csak ezek mutatják azt testvéreim, hogy Naamánban már egy megtért, megtisztult emberrel van dolgunk, hanem két másik – ezeknél is talán beszédesebb – esemény. Ez az a két dolog, amit ma elénk ad az Úr, hogy megvizsgáljuk, hogy ezekből mi magunk is gazdagodjunk.
1.
Az első igazán érdekes, és Naamánról sokat eláruló gondolkodás, hogy ez az szíriából érkezett, arám istenségek imádatában felnövekedett ember 2 öszvérnyi földet kér Elizeustól, hogy azt elvihesse magával, mert – ahogyan Naamán fogalmaz – nem készít többé szolgád sem égőáldozatot, sem véresáldozatot más isteneknek, csak az Úrnak.
Nem akarja elfelejteni az igaz Istent, akit olyan hatalmasan megismert Izraelben. Nem csak megköszönni akarja a gyógyulást, nem csak kifizetni akarja a csodát ezüstjeivel, meg aranyával, hanem ezután is imádni akarja Istent, akinek köszönheti megtisztult életét. Vége a bálványistenek imádatának az ő életében. Az Úr Isten tiszteletét azonban gyakorolni akarja odahaza is, otthonában is.
Ki is nevethetnénk ezt a Naamánt, hogy ilyen „földiesen” gondolkodik a szó szoros és a szó átvitt értelmében is. De ne tegyük testvéreim! Inkább gondolkodjunk el azon, hogy mi bennünk él-e ilyen Naamáni „földies”indulat. Mi is haza akarjuk-e vinni, és haza visszük-e az Úr imádatát, vagy itt hagyjuk ezen a „földön”, ezen a helyen: a templomban. Mi kit imádunk odahaza? A bálványainkat, vagy azt az Istent, akit itt a vasárnaponként a templomunkban?
Elizeus nem nevette ki Naamánt, és nem mondta neki, hogy Isten imádata: nem föld kérdése, minek cipeled magaddal. Nem mondja ezt, mert tudja, hogy Istent nem itt, vagy amott kell imádni, hanem mindenhol. Nem csak az (nagy) ünnepeken, hanem a hétköznapokban is. Nem csak, amikor itthon, a faluban vagyunk, hanem ha elutazunk, kirándulunk, vagy idegen földön dolgozunk. Cipeljük-e mindenhová magunkkal a Bibliánkat? Keressük-e mindenhol az Isten imádatának, tiszteletének a lehetőségét. És ha nincs ilyen a távolban, vagy odahaza esténként, vagy reggelenként, a szívünk megtisztított „földjén” imádjuk-e az Úr Jézust, a megváltónkat?
Naamán ezt tette. Ez az egyik következő jele annak, hogy valóban megtisztult emberré lett, nem csak testében, de szívében, lelkében is. Az Istennel való közösséget vinni, ápolni akarta otthonában is. Annak ellenére is, hogy tudta jól ez nem lesz könnyű. Ez nem lesz egyszerű ott, ahol, amilyen környezetben ő él.
2.
És itt van már is a másik jele annak, hogy milyen őszinte és mély az ő hite. Miben látszódik ez meg? Abban, hogy a kétségeit, a félelmét nem titkolja el. Őszintén el meri mondani Elizeusnak, hogy milyen gondok emésztik. Megvallja hitét, hogy ő már tudja, hogy nincs más Isten, Elizeus Istenén kívül, de az ő mégiscsak egy pogány istent imádó királynak áll a szolgálatában. Ő az arám király jobb keze. És amikor az bemegy Rimmon templomába, azért, hogy meghajoljon a bálványisten előtt, akkor rá támaszkodik, a hadseregparancsnokának karjára, és így hódol Rimmon előtt. Nos, mi legyen?
Naamán kitárja lelkét Isten embere előtt. Nem akar egyedül dönteni. Nem titkolózik. Megbeszéli kérdéseit Elizeussal. Az őszinteség, ez az érzékenység is a megváltott emberi lélek jellemzője. Elizeus tudja ezt. Testvéreim, vannak kérdéseink, vannak dolgaink, amelyeket ki kell tenni az asztalra, amelyeket nem jó elhallgatni, nem jó halogatni. Elő kell hozni a szívünk mélyéről és őszintén meg kell vallani a nyomorúságainkat.
Elizeus tudja azt, hogy Naamán megtisztult ember, de tudja azt is, hogy aki még nem fürdött meg a Jordánban, attól még nem várhatom el, hogy ne menjen be a Rimmon templomába. Aki még nem fürdött meg a bárány vérében, attól még hiába várom, hogy ne hajoljon meg a maga istene előtt.
De hát nem képmutatás Naamán hite, ha közben munkahelyi kötelességéből ugyan, de mégiscsak be megy Rimmon templomába? Nem is olyan egyszerű kérdés ez. Nem volt ez egyszerű kérdés Elizeus korában sem, Jézus korában sem, és a mi korunkban sem. Mennyire igazi hit Naamán hite, ha a pogány istennek templomába kíséri királyát?
Sajnos sokszor beleesünk abba a hibába, hogy magunknak, vagy rosszabb esetben másoknak az életére nézve olyan megkötéseket teszünk, amikre amúgy Isten szabaddá tesz bennünket. Isten nem világtól elvonuló remetékké, vagy elzárkózó szektává akar tenni minket, hanem az akarja, hogy éljünk és munkálkodjunk a hitetlen emberek között. Már az Úr Jézus is figyelmeztet erre, amikor a képmutató farizeusoknak mondja: „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” (Mt. 23,13)
Pál apostol előtt is megjelenik ez a probléma a bálványáldozati hús elfogyasztása tekintetében. Szabad-e, tilos-e. Pál is felszabadítja az embert, de óvatosságra is inti: Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy Isten nincs más, csak egy…Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk. De vigyázzatok, nehogy ez a szabadságotok valamiképpen megütközést ne váltson ki az erőtlenek között. (1Kor 8)
Elizeus is hasonlóan Isten bölcsességével és szeretetével felszabadítja Naamánt a teher alól és úgy küldi el, mint ahogyan az Úr Jézus küldi el a bűneikből megszabadított embereket: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!” ezt mondja Elizeus is Naamánnak: „menj el békességgel”. Isten békességével.
Testvéreim, nincs sablon a keresztyéni magaviseletre. Mindig újra és újra kérnünk kell az Urat, hogy mutassa meg, hogy hogyan viszonyuljak a dolgokhoz, legfőképpen a másik emberhez, hogy valamiképpen megnyerjük őt a Krisztusnak. Nem lehet mindenkihez egyformán közeledni. A rómaiakhoz rómaiul, a zsidókhoz zsidóul. Így tett Pál. De ez nem kompromisszum, és végképp nem megalkuvás, ez bölcsesség és szeretet.
Az a király, aki most Naamán kezére támaszkodik, nincs kizárva, hogy majd egyszer arra az Istenre fog támaszkodni, aki megtisztította Naamánt leprájától. Az egyetlen Úrra, az élő Istenre. Arra, akiről Naamán eltünt leprafoltjai tanúskodnak. Arra, akiről Naamán hűsége, szeretete, öröme, megváltozott élete tanúskodik. Nincs ennél szebb hitvallás, nincs ennél nagyobb bizonyosság. Ahogyan az Úr Jézus is - gondoljunk bele – közénk bűnösök közé jött el, Ő a bűntelen, a nélkül hogy bűnössé lett volna. Ilyen mélyre jött el Jézus. Minden bűn nélküli meghajlás közül a legmélyebbre Jézus hajolt a kereszten. Ennél tovább már nem lehet menni, és Jézus ezt tette. Egy célja volt: hogy megnyerjen minket. Ő a mi békességünk. Vigyük magunkkal Őt, a békesség Urát. A mi Urunkat, Jézust! Ámen