Élménypedagógiai szakmai nap - zárókonferencia

AddThis Social Bookmark Button

A Királyhelmeci Református Egyházközség, a magyarországi Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete felkérésére, egy, az Európai Unió által is támogatott, határon átnyúló együttműködési programban vesz részt. A program célja, hogy a gyermekek és fiatalok körében egyre gyakoribbá váló erőszak – akár iskolán, osztályközösségen belül – megelőzésre kerüljön. E cél eléréséhez az élménypedagógia módszere is segítséget nyújthat, amely módszerrel, valamint az erőszak megelőzésére irányuló feladatokkal e program keretében több pedagógus, lelkipásztor, gyermekekkel foglalkozó szakember ismerkedhetett meg az elmúlt hónapokban.
A képzési program és az iskolán belüli foglalkozások megvalósulását követően projektzáró konferenciára kerül sor 2015. június 6-án (szombaton) 9:00 órai kezdettel a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, amelyre a szervező egyházközség szeretettel hívja a pedagógusokat, lelkipásztorokat, gyermekekkel foglalkozó szakembereket. A zárókonferencián, élménypedagógiai szakmai napon, a programban résztvevő helyi, magyarországi és kárpátaljai trénerek műhelyfoglalkozásokat is vezetnek majd, amelyeken az élménypedagógia módszerével, az iskolai oktatásban jól használható játékokkal ismertetik meg a jelenlévőket.

Tervezett program:
9:00 Megnyitó
9:15 Beszámoló a helyi képzésekről, iskolákon belüli foglalkozások megvalósulásáról
10:00 A facilitálás technikái, avagy a pedagógus erőszakmentes kommunikációja – Bányai Sándor (HU)
10:30 Műhelyfoglalkozás 1.
     I. A csapat építése, avagy erőszakmentes kommunikáció kiscsoportos konstrukciós játékokban – Bányai Sándor (HU)
     II. „Fegyvertelen játszótárs”– élménypedagógiai foglalkozások tinik körében – Gogola István, Tihor Melinda (UA)
     III. Erőszak megelőzésére irányuló élménypedagógiai játékok a hittanórán (osztályfőnöki órán)– Ádám Csilla, Molnár Éva (SK)
12:00 Ebéd
13:00 Műhelyfoglalkozás 2. (az előzőhöz azonos témákban)
14:30 Zárás

A szakmai napon való részvétel ingyenes, azonban a foglalkozások tervezése, az ebéd megrendelése végett szükséges a jelentkezés. Jelentkezni, bővebb információt kérni a királyhelmeci gyülekezet lelkészi hivatalának az elérhetőségein, ill. a program plakátján lévő elérhetőségeken lehet. Jelentkezési határidő: május 29.