A bibliaismereti vetélkedőn Péter apostol életéből vizsgáztak

AddThis Social Bookmark Button

A bűnös, az emberhalász, a tagadó, a virrasztani képtelen, a pünkösdi prédikátor, a vízen járó, majd elsüllyedő, a harcos, a Jézus nevében gyógyító, halottat támasztó, a kőszikla – ez a sok minden, s még ennél is több, Péter apostol, Jézus Krisztus első tanítványa. Elmondható róla, hogy összetett személyiség – mint valamennyien –, de Krisztus Urunk alázatos szolgája. Kellett egy kis idő, amíg azzá lett, amíg felismerte és vallotta Jézusról, hogy Ő a Krisztus, az élő Isten Fia. 

Ennek felismerésére, megismerésére, és Krisztus elfogadására való ösztönzés céljából szervezik meg minden éven a Bibliaismereti vetélkedőt a Zempléni Egyházmegyében, amelyre ez év március 12-én, a királyhelmeci gyülekezeti otthonban került sor. Az idei vetélkedő témája Péter apostol volt, s az ő életére vonatkozó bibliai szakaszokból, történetekből készültek a gyerekek. A vetélkedő három korosztályban zajlott, s a felkészültséget ezúttal is feladatlapok kitöltésével és azok kiértékelésével próbálták felmérni a szervezők. Nyilvánvaló, hogy a vetélkedő már csupán a záró akkordja egy hosszú felkészülési időszaknak, hiszen a gyerekek heteken keresztül olvassák az igét, készülnek, jegyzeteket készítenek, s gyakorlatilag a legapróbb részletekig megtanulják a Biblia adott részeit. S jól is van ez így, hiszen a cél nem a célszalag, lehetőleg mások előtt való átlépése – bár kétségtelen, hogy a gyerekeknél ez is fontos –, hanem a folyamat, az a pár hét, amit a csapattagok együtt töltenek egymással és a felkészítő lelkészekkel. Péter apostolnál látszik talán a leginkább, hogy a cél felé haladva, milyen fontos a folyamat, milyen értékesek voltak azok a napok, amiket Mesterével töltött, azok a tanítások, amelyeket Tőle hallott, amiket az adott pillanatban talán nem is értett, de amik később mégis értelmet nyertek, életet jelentettek az apostolnak, s általa másoknak is. A vetélkedőre érkező gyerekek, ifjak kivétel nélkül felkészültek voltak; kijelenthető, hogy osztálytársaiknál, kortársaiknál jobban ismerik most az apostol életét, tetteit. Ugyanakkor azzal a reménnyel nézhettünk az egyházmegye 13 gyülekezetéből érkező közel 70 gyermekre, hogy nem csak a tudásuk bővült, és nem is csak Péter életéből ismertek meg sok mindent, hanem Isten-ismeretük is gyarapodott, s Megváltó Jézus Krisztushoz is közelebb kerültek.
A vetélkedőn készült képek a Képtárban megtekinthetőek.