Királyhelmecen nyitott irodát a Diakóniai Központ

AddThis Social Bookmark Button

A Királyhelmeci Református Egyházközség a rendszerváltás után kapta vissza egykori iskolaépületét, de az épület teljes felújításhoz csak két évvel ezelőtt tudott hozzákezdeni a gyülekezet. Már a felújítás tervezésekor is azt volt az elképzelés, hogy a munkálatok elvégzése után szolgáljon a gyülekezeti ingatlan, szolgálja az egyházközséget, de szükség szerint akár nagyobb közösségeinket is. Bár még a bővítéssel együtt járó épületfelújítás nem fejeződött be teljes egészében, de az egykori iskolaépület meglévő és már felújított helyiségei élettel telhetnek meg.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja vezetőségének tervei között szerepelt egy "keleti iroda" nyitása a komáromi székhely mellett. Így, amikor a Diakóniai Központ elképzelése találkozott a királyhelmeci gyülekezet megújuló épülete által kínált lehetőséggel, kézenfekvő volt, hogy az új diakóniai iroda Királyhelmecen nyíljon meg. A kezdeti nehézségek leküzdése után, az irodában dolgozó alkalmazott megtalálását követően, – Isten kegyelméből – márciusban megnyílhatott a Diakóniai Központ új irodája.
A Zempléni Egyházmegye gyülekezetei eddig is csatlakoztak a Diakóniai Központ több programjához (pl. Szeretethíd, Nyilas Misi Karácsonya – cipősdoboz csomagok készítése, iskolaszer ajándékozás, pénzbeli gyűjtések), de mivel egyházunk diakóniai szervezete tevékenységének kiszélesítését tervezi, az új iroda nem csak a már futó programok helyi koordinálásában, de az új programok indításában is sokat tud majd segíteni.
A Diakóniai Központ szeretné elindítani a házi-gondozói szolgálatot, amely szolgálat koordinálását egyházmegyei, regionális szinten ugyancsak a királyhelmeci diakóniai iroda fogja ellátni. Bízunk abban, hogy ez a törekvésük lehetővé válik, és a helyi iroda mindazok segítségére tud lenni, akik gondozóként arra rászorulókat segítenek. A házi-gondozói szolgálattal kapcsolatban a Diakóniai Központ helyi munkatársa, Lengyel Erika tud információt adni a Fő utca 47. szám alatt található épületben, vagy a következő telefonszámon: 0905 825 710. E szolgálat segítésére a Diakóniai Központ akkreditált tanfolyamot is indít, amellyel kapcsolatban ugyancsak a fenti elérhetőségen lehet információt kérni.
Bízunk abban, hogy a Diakóniai Központ kihelyezett irodája sokaknak tud a segítségére lenni, és segítség tud majd lenni az egyházközségek diakóniai terveinek, elképzeléseinek a megvalósításában is.