A Diakóniai Központ harmadik gondozói tanfolyama is befejeződött

AddThis Social Bookmark Button

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálati intézménye, egyházunk Diakóniai Központja a múlt évben kezdett beszélni arról a lehetőségről, hogy gyülekezeteken belül beinduljon az ún. házigondozói szolgálat. Régiónkban e szolgálat szükségessége már régóta nyilvánvaló, és sok helyen igyekeztek is önkormányzatilag megoldani az arra rászoruló idősek, betegek gondozását, de egyházon belül, szervezett, finanszírozott formában, mindeddig nem, vagy csak kis mértékben működött ez a jellegű szolgálat. Év elejétől azonban, az államilag finanszírozott nemzeti programhoz csatlakozva, egyházon, gyülekezeteken belül is lehetőség nyílt arra, hogy felkészült szociális munkások, teljes vagy csupán részmunkaidőben végezzék a házigondozói szolgálatot. Sok összetevője volt annak, hogy beindulhasson ez a jellegű munka, de az államilag finanszírozott szociális munkavégzés egyik feltétele az volt, hogy akik e szolgálathoz csatlakozni szeretnének, azoknak ápolásra, gondozásra vonatkozó, államilag elismert oklevéllel kell rendelkezniük. A program elindulásakor nyilvánvalóvá vált, hogy sok helyen végeztek korábban is gondozói szolgálatot, de mivel az nem államilag támogatott formában történt, hanem önként, szeretetből, úgy nem is volt szükség ilyen jellegű képzésen való részvételre, vizsgára és oklevélre. A szükséget látva döntött úgy a Diakóniai Központ, hogy lehetőséget biztosít azok számára, akik az egyházon belül kívánnak rászorulók felé szolgálni, hogy a gondozói tanfolyamot elvégezhessék. Idén tavasszal már két ilyen gondozói tanfolyam megvalósulásáról lehetett olvasni, amelyek Alistálon és Rozsnyón valósultak meg. E két tanfolyamon 38-an feleltek meg a gondozói záróvizsga követelményeinek. A tanfolyam szervezői fontosnak tartották, hogy a keletebbre élők számára is legyen lehetőség a gondozói alapismeretek elsajátítására, így a sorban harmadik tanfolyamot Királyhelmecen szervezték a svájci HEKS segélyszervezet támogatásával, amelyen 2016. június 17-én 27 résztvevő tett záróvizsgát és kapta meg a nemzetközileg elismert tanúsítványt. A záróvizsgát követően Ibos Henrietta, a Diakóniai Központ igazgatónője nem csupán a tanfolyam sikere feletti örömét fejezte ki, hanem Isten iránti hálájának is hangot adott, mivel meggyőződése, hogy az Úr rendezte úgy az eseményeket e szolgálat kapcsán, hogy a tanfolyamot követően a szolgálatba állóknak, az említett nemzeti program keretén belül, „helyük” is lehessen.
A Diakóniai Központ házigondozói szolgálata idén májusban indult a református egyház gyülekezeteiben, s az állami program keretein belül, vagyis a központnak felkínált helyek függvényében, és a lehetőségek szerint várják a gondozók, illetve gondozottak jelentkezését. A keleti régióban a Diakóniai Központ királyhelmeci irodájának munkatársai tudnak a programmal kapcsolatban bővebb felvilágosítást nyújtani személyesen (Királyhelmec, Fő utca 47.), vagy a következő telefonszámon: 0905 740 081.