A királyhelmeci gimnazisták a siker valódi kulcsáról hallhattak

AddThis Social Bookmark Button

Ki szeretne boldog, sikeres lenni? – tette fel a kérdést Zsadon Zsuzsa közgazdász, a 2017-es Csillagpont református ifjúsági találkozó főkoordinátora azon az alkalmon, amire 2017. március 31-én a királyhelmeci nyolcosztályos gimnáziumban került sor. A feltett kérdésre a felelet olyannyira egyértelmű, hogy annak megválaszolását már meg sem várta az előadó, hanem a saját maga életútján, egyéni boldogságkeresésén, látszat és valós sikereihez vezető útján keresztül világított rá a fiatalok előtt a vélt vagy valós sikerre, hamis és igaz célokra, Isten szerinti példaképekre. A személyes bizonyságtételnek nevezhető előadást követően Bodrogköz egyetlen gimnáziumának diákjai csoportokon belül dolgozták fel a siker és példakép témáját, amely foglalkozásokat a zempléni és ungi egyházmegye lelkipásztorai vezettek. A kiscsoportos témafeldolgozásokon belül is kitűnt, hogy korunk milyen hamis példaképeket állít a formálódó lelkű fiatalok elé, s a sikert sok esetben csupán a népszerűségben és az anyagiakban mérik, s eléréséhez olykor teljesen irreális elképzelések is társulnak. A csoportos foglalkozásokat követően ismét az iskola aulájában gyűlt össze a háromszáz főnél több gimnazista, ahol a magyarországi vendégelőadó már a Csillagpont szervezéséről, annak tervezett programjáról számolt be, s egyben – felekezeti hovatartozástól függetlenül – nagy szeretettel hívogatta a jelenlévőket, a felvidéki ifjúságot az idei legnagyobb református ifjúsági találkozóra, a Csillagpontra, ahol sok sikeres, a hétköznapi élet valóságos példaképeivel is lehet találkozni.

Az alkalmon készült képek a Képtárban megtekinthetőek.

 Zsadon Zsuzsával készült beszélgetés alább meghallgatható: