Megjelent a Zempléni Egyházmegye „100 ima” című imakönyve

AddThis Social Bookmark Button

Trianon kapcsán sokakban a szomorúság, az igazságtalanság, sőt, a harag és a düh érzése jelenik meg, hiszen száz évvel ezelőtt, a történelemben példátlan módon csonkítottak meg egy országot és szabdaltak darabokra egy egész nemzetet. Ezen érzések még egy évszázad múltán is jogosak és indokoltak, azonban mégsem ezek indították a Zempléni Református Egyházmegye lelkipásztorait arra, hogy a centenárium kapcsán imádságokat írjanak. A „100 ima” címet viselő imakönyv száz könyörgést tartalmaz, melyeket az egyházmegye huszonhárom lelkipásztora fogalmazott meg. Nem panaszénekek ezek, nem is modernkori átokzsoltárok, hanem inkább a jövőbe mutató könyörgések és hálaimák azért, hogy az Isten még a szétszakítottságban is, megannyi ellenséges indulat ellenére is mindeddig megtartotta a magyarságot. A könyv előszavában Kendi Csaba esperes a következőképpen fogalmaz: „Különleges imakönyvet tart kezében a kedves olvasó. Olyan kiadványt, melynek létrejötte a szétszakítottságból ered, mégis azt érezhetjük, összekapcsol mindnyájunkat. Összeköti korunkat a megelőző időkkel, összeköti a készítőket az imádkozókkal, egybefog azokkal, akikért könyörgünk, és odaállít mindnyájunkat Mennyei Atyánk elé. Ő az, akiben biztonságunk, menedékünk, oltalmunk van.” 

A kötet minden imáját egy-egy igevers vezeti fel. A személyes könyörgésekben erőteljes hangsúlyt kap az Isten magasztalása, valamint a nemzetért és az egyházért való hálaadás és könyörgés. Az imatémák sorában többszörösen visszatér a megtérésért, ébredésért való fohászkodás, és a jövő Isten kezébe való helyezése, illetve annak elkérése. Az imádságok „felvidékiek”, vagyis elsősorban a felvidéki magyarság mindennapjai, gondjai és küzdelmei, vagy éppen örömforrásai húzódnak meg a sorok között. Külön könyörgések fogalmazódtak meg azonban a Kárpát-medence egyéb területén élő egyházkerületekért, a szórványban élő magyarság között végzett szolgálatért, és bizonyos esetekben az egész nemzetet, és teremtett világunkat érintő témákban is.
A 100 ima című kiadvánnyal száz napig tartó imádkozásra akarják buzdítani az olvasókat, s az eredeti szándék szerint ez a száz nap február 26-tól június 4-ig, azaz a trianoni döntéshozatal évfordulójáig tartana. Az imádságok ez időszakba eső egyházi ünnepeket is figyelembe véve kerültek megfogalmazásra. Ugyanakkor a kötet nem kötődik szorosan ez időponthoz és a száz napos imádkozást az esztendő bármely szakában el lehet kezdeni, vagy egy-egy témát kiválasztva lehet imádkozni, hiszen a lényeg, hogy a hálaadás és kérés szava, az imádság hangja ne halkuljon.