Nem tudunk az élő ige nélkül élni
Anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozó Budapesten
Anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozó Budapesten
„Azok pedig elmentek, hirdették az Igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.” (Mk 16,20)
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetősége és tagjai megdöbbenve fogadták a hírt, miszerint Robert Fico miniszterelnököt fegyveres támadás érte. Egyházunk elfogadhatatlannak tartja a történteket. Az erőszak minden formája ellen fellépünk, a békesség és a párbeszéd mellett vagyunk. Elítéljük ezt a támadást, mely az egész társadalmunk ellen történt. A miniszterelnök úr gyógyulásáért imádkozunk, és bízunk abban, hogy Isten meghallgatja imánkat. Rimaszombat, 2024. május 15. Géresi Róbert püspök és Porubán Ferenc főgondnok
„Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” /1 Jn 3,18/ Ez a mottója az idei Kárpát-medencei Református Önkéntes Napoknak, a Szeretethídnak, amelyet 2023. május 24–25-én rendezik meg. A felvidéki megnyitónak a Pozbai Református Egyházközség ad helyet május 24-én, pénteken 14 órai kezdettel.
Egyházunk püspöke és főgondnoka, illetve egyes szolgálati területek vezetői számoltak be az elmúlt év munkájáról április 13-án Rimaszombatban, a Csillagházban ülésező Egyetemes Egyházunk Zsinata X. ülésszakának 7. ülésén. A zsinati képviselők jóváhagyták, hogy idén a Pálóczi Czinke István-díjat Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának volt lelkészi elnöke kapja meg.
A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara 2024. április 25-én emlékkonferenciát tartott Szenczi Molnár Albert születésének 450. és halálának 390. évfordulója alkalmából, megemlékezve a magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, műfordító, egyházi író rendkívüli életpályájáról.
A komáromi egyetemi napok megrendezése idén április 21-26 közötti napokra esett. A hét során számos programon, rendezvényen, különböző előadásokon vehetnek részt a hallgatók, amely által által csodás értékekkel, tudással, tapasztalattal lehetnek gazdagabbak.
Három nap alatt hat helyszínen, negyven ingyenes programmal érkezik pünkösd hétvégéjén Budapest egyik legnagyobb zenei eseménye. Ezúttal is több ezer résztvevőre számítanak a szervezők, akik nemcsak szórakoztatni szeretnének, hanem azt is, hogy minél többen megismerjék a páratlanul gazdag református zenei hagyományokat.
Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület két cikluson át szolgáló főgondnoka és a Magyarországi Református Egyház ugyancsak két cikluson át szolgáló zsinati presbiteri elnöke, a Veszprémi Református Egyházmegye korábbi főgondnoka, a Várpalotai Református Egyházközség presbitere, gimnáziumi és egyetemi tanár 2024. április 28-án hazatért megváltó Urához.
Kis Lázár Bence idén koordinátori jobbkézként vett részt az Élesztőn, de azzal a szándékkal, hogy a programokon is megélje a találkozót. Egy mozgalmas napján vele tartottunk, hogy jobban megértsük, mennyi mindent tesznek az önkéntesek a találkozó hátterében, és azt is, honnan van ehhez elegendő motiváció. Képriport.
Harminc évvel ezelőtt, 1992 novemberében alapították a Fiatal Reformátusok Szövetségét (Firesz), majd öt évvel később megalakult a szervezet Cantate Domino kórusa. A jeles évfordulókat az Élesztő találkozó résztvevői is megünnepelték, mi pedig alapító tagokat és jelenlegi vezetőket kérdeztünk az elmúlt három évtizedről, valamint arról, hogy látják a mai fiatalokat.
Szükségünk van arra, hogy szeressük önmagunkat, amelynek forrása Isten felénk irányuló szeretete – Fóris Tamás, a Vekker Keresztény Közösség lelkipásztora az ember önmagával való kapcsolatával folytatta péntek délelőtt a főelőadások sorát.
„Korunk háborújában a legfontosabb feladat, hogy pontosan tudjuk, mit kér tőlünk Jézus, hogy megváltoztassuk a világ menetét” – vallja Csókay András idegsebész. Az idei Élesztőn „Istennel a műtőben” címmel tartott előadást, amely után saját Istenkapcsolatáról és elhívásáról kérdeztük.
„Akkor érthetjük meg a kegyelmet, ha elfogadjuk a saját tökéletlenségünket – akkor érkezik el hozzánk a menny kapuja” – Bolyki László igehirdető folytatta tegnap elkezdett gondolatait, ezen a délelőttön az ember Istennel való kapcsolatát helyezve célkeresztbe.
A béke óhaja napjainkban különösen fontos. Amíg békében élünk, természetesnek vesszük ezt az állapotot, pedig nem az. A körülöttünk dúló háborúk felerősítik az emberben a békevágyat. Mi is a béke, békesség? A társadalmi és belső lelki békesség? Aktuális számunkban ezt a témát vesszük górcső alá.
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.” (ApCsel 2,1–2)
„Ezzel is úgy voltunk, mint minden más lehetőséggel, amit az Úristen elénk ad: ha tennünk kell, akkor tesszük, elsősorban azért, hogy a szolgálatunk kibővüljön és egy újabb célcsoporthoz tudjunk szólni és bizonyságot tenni” – eleveníti fel a kezdeteket Molnár István lelkipásztor. Három évvel ezelőtt nyitotta meg kapuját Királyhelmecen az Édenkert református bölcsőde és óvoda.
2024 az élő Ige évében ünnepi délutánt tartanak 2024. május 26-án 14.00 órai kezdéssel a ladmóci református templomban.
A hetek ünnepe a húsvét folytatása volt. Ekkor az Egyiptomból kivonult és szolgaságból megszabadult nép a Tóra kinyilatkoztatását várta. A páskát követően hét teljes héten keresztül, tehát 49 napig számlálta a napokat.
A Tízparancsolatból és Jézus főpapi imájából vett igék – Ne lopj! Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg a gonosztól! – voltak az idei Barsi Egyházmegyei Majális vezérgondolatai, mely az idén, május 1-jén Zselízen került megrendezésre.
A Pátria rádió 2024. május 19-én, 11.00 órakor élő pünkösdi istentiszteletet közvetít a zselízi református templomból.
A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: az aranyszabály, egy bolyongó ember rendkívüli életpályája – 450 évvel ezelőtt született Szenczi Molnár Albert, Frankfurtban találkoznak a közép-európai keresztyének.
1Kir 19 és Jel 5(ÓSZ) „Elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, URam! Vedd el az életemet" (4). A Karmel-hegyi győzelem után Illés nagyon furcsán viselkedik. A Jezábel bosszújától való félelmében depresszióba esik, és menekülni kezd. Mózes a pusztai vándorlás idején – Illéshez hasonlóan – szintén azt kéri az Úrtól, hogy vegye el az életét (4Móz 11,13-15). Jónás is megkeseredik Ninive megtérését követően (Jón 4,1-3). Furcsa dolog, de életünk legnagyobb győzelmei után olykor hatalmas ürességet érzünk. Ilyenkor sebezhetőbbé válunk a Sátán támadásaival szemben. Ezért fontos, hogy mindennap kérjük a Szentlelket, aki megerősít abban, hogy milyen hatalmas Úrhoz tartozunk, milyen jóságos Urat szolgálunk!Fohász: Szentlélek Isten! Kérlek segíts, hogy soha ne feledjem el, milyen hatalmas Istenem van. Te adj számomra erőt, vigaszt, jövőbe vetett reménységet – úgy az élet mélységeiben, mint a Veled megélt magaslatokon. Ámen.
Honlapunk szöveges, hang, kép és mozgókép tartalmának előállítását a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Kulturális és Közművelődési Központja támogatja.