Vasárnapról Vasárnapra - Molnár Éva virágvasárnapi üzenete

AddThis Social Bookmark Button


A Királyhelmeci Református Egyházközség lelkipásztora, Molnár Éva osztja meg virágvasárnapi üzenetét. 

Alapige: „Miután ezeket elmondta, továbbhaladt Jeruzsálem felé. Amikor közeledett Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide! Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? – mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá. Amikor a küldöttek elmentek, mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: Miért oldjátok el a szamárcsikót? Ők így feleltek: Mert az Úrnak van szüksége rá. Azután elvezették Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, és felültették rá Jézust. Amint ment tovább, az emberek az útra terítették felsőruhájukat. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban! A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: Mester, utasítsd rendre a tanítványaidat! De ő így válaszolt: Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lk 19,28-40)

Vasárnapról Vasárnapra - Demes Tibor virágvasárnapi üzenete szlovák nyelven

AddThis Social Bookmark Button

Tibor Demes, reformovaný farár: „Verím! Pomôž mojej nevere” (Mk 9,24)
Zemplínske Hradište

Text: Odpovedal Mu jeden zo zástupu: Majstre, priviedol som k Tebe svojho syna, ktorý má nemého ducha, a kde ho len pochytí, lomcuje ním; penia sa mu ústa, škrípe zubami a chradne. I povedal som Tvojim učeníkom, aby ho vyhnali, ale nemohli. A On im odpovedal takto: Neveriace pokolenie, dokiaľ budem s vami? Dokiaľ vás budem trpieť? Prineste ho ku mne! A priniesli ho k Nemu. Ako ten duch uzrel Ježiša, hneď lomcoval (chlapcom); tento padol na zem, zvíjal sa a ústa sa mu penili. Spýtal sa (Ježiš) jeho otca: Odkedy sa mu to stáva? Odpovedal: Od detstva. A často ho hodil aj do ohňa, aj do vody, aby ho zahubil. Ale ak môžeš, pomôž nám, zľutuj sa nad nami! Povedal Mu Ježiš: Ak môžeš? Veriacemu je všetko možné! Otec dieťaťa hneď zvolal: Verím! Pomôž mojej nevere! Keď Ježiš videl zbiehať sa zástup, pohrozil nečistému duchu a povedal mu: Nemý a hluchý duch, ja ti rozkazujem: Vyjdi z neho a nikdy viac nevojdi doňho! (Mk 9,17-25)

Nem vagyunk urai életünknek

AddThis Social Bookmark Button


„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata“.
(Ef 5,15-17)

     Különös időket élünk, amikor a világ népeit járvány támadja. Ilyenkor a bibliaolvasó embernek szinte akaratlanul azok a nehezen érthető bibliai történetek jutnak eszébe, amikor Isten hagyja, hogy valamilyen titokzatos csapások sújtsák a földet. Ilyen volt Mózes korában a tíz csapás (2Móz 7-12), vagy a gőgös asszír hadsereg hirtelen pusztulása és eltűnése (2Kir 19,35), vagy amikor Isten hét csapásáról olvasunk (Jel 15-16), akkor olyan távolinak tűnnek az efféle szörnyűségek, hogy elképzelni is nehéz. Ma azonban ezek a bibliai titokzatos dolgok mintha kezdenének megelevenedni szemünk előtt és bizonyos európai országokban a koronavírus járvány már olyannyira pusztít, hogy az orvosok kórházi felszereltség hiányában kénytelenek szelektálni, kit hagynak még életben. A nagy mennyiségű halottakat ugyanakkor a temetkezési vállalatok nem bírják eltemetni, sok helyen a jégkorong stadion jegén hűtik az elhunyt emberi testeket. Elérte a járvány már az angol miniszterelnököt vagy a hollywoodi sztárokat is. Hazánkban a helyzet egyelőre nem tragikus, a kórházban dolgozók, rendfelügyelők és a mindennapi szükségleteinket beszerzők mindent meg is tesznek azért, hogy ez így is maradjon, de az emberek nagy többsége, eddig nem tapasztalt otthoni karanténba kényszerült, aminek folytán egy bizonyos dolog észlelhető sokak életében, éspedig, hogy lelassult és bezárkózott a világ körülöttünk.
     Ez a karanténba kényszerült élet így több szabad és gondolkozási időt kínál sokak számára. Nincs az a megszokott rohanás és az ember akaratlanul is elkezd gondolkozni olyan dolgok felett, amelyekre máskor nincs idő vagy nem akarunk időt szakítani. Aki betegágyon felkszik, szintén kénytelen többet foglalkozni olyan kérdésekkel, amelyekkel eddig nem akart. A nem kívánatos életbeli csapásoknak tehát olyan pozitív következménye is van, hogy gondolkodásra készteti az embert. Szoktuk mondani, hogy „minden rosszban van valami jó“, és ez különösen érvényes most, hogy észrevegyük, nem vagyunk urai az életünknek. Jót tesz velünk lelki téren ez az időszak, ha elősegíti bennünk azt az alázatos érzést, hogy az élet nagyon törékeny, és ezért kell, hogy ennek fényében átértékeljük eddigi életünk fontossági sorrendjét minden tekintetben, akár Isten, ember, élet, munka, pénz viszonylatában. Ismertem valakit, aki azt mondogatta: „Majd a nyugdíj idején pótolom, ami a hajtásban elmaradt!“ – De maroknyi nyugdíjas idő jutott csak neki! Végeredményben tehát végzetes hiba volt nála csupán a munkára és hajtásara pazarolni az időt.
     Talán pont ilyenkor kellene bölcsnek lenni, amikor lebénul a világ körülöttünk, és ennek fényében észre kellene venni, milyen könnyen semmivé lehetnek földi értékeink, eredményeink, és nem lehetnek olyan fontosak, mint Isten. Amikor az élet tragikussá fordul, akkor csüggedésünket nem a szép idők iránti nosztalgia győzi le, hanem az az Isten, aki a nehéz helyzetünk felett áll. A járvánnyal és reménytelennek tűnő helyzetekkel Isten nem „ver“, hanem arra ébreszt bennünket, hogy vegyük szemügyre életünket, mert talán helytelenül folyik, vagy hiábavalóságokra pazaroljuk azt.
     Közeledik a nagypéntek és húsvét. Eddig talán idő nem volt igazán arra, hogy személyesen átgondoljuk, mit kezdjek Jézus Krisztus megváltó halálával és feltámadásával? E téma csupán templomhoz vagy egyházi ünnephez köthető szokás, amelyek az életemre kihatással nincsenek? Ha nincs a nagypéntek és húsvét lényege rám kihatással, akkor az életem még mindig nincs Isten szerint helyesen átértékelve, és ha egykor valamit – úgymond – át is értékeltem magamban, akkor csupán a hiábavalóságokat cseréltem fel és tettem ismételten azok közül valamelyiket a fontossági sorrendem legtetejére. Ellenben az, amit Isten nagypéntekben és húsvétban az embernek oda akar adni, abban az élet legkomolyabb dolgai vannak elrejtve. Ha Isten valamilyen esemény által megállít, akkor abban azt akarja velünk megértetni, amit nagypénteken és húsvétkor hirdetünk, hogy Jézus Krisztus bűneinket megbocsátó halála és az ő feltámadása minket akar megmenteni minden olyan dologtól, ami életünkben kárunkra van!
     Isten minden nem kívánt helyzettel azt akarja, hogy rá figyeljünk, mert ezzel végeredményben javunkat szolgálja. Ha a koronavírus meg akar valamire tanítani, akkor mindenképpen arra, hogy térjünk vissza azokhoz a prioritásokhoz, amelyek örökérvényűek és nincs anyagi alapja. (Demes Tibor)

A mínák példázata - Lukács 19,11-27

AddThis Social Bookmark Button


„Amikor pedig megszerezte a királyi méltóságot és visszatért, magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett.”

Kedves Testvérek!
     Jézus Krisztus példázata egy távolba utazó előkelő emberről beszél, aki mínáit, vagyis pénzbeli vagyona egy részét osztja szét tíz szolgája között. Ő a távolba megy, hogy királyi méltóságot szerezzen magának, de szolgáit mégsem hagyja ott nincstelenül. Tíz szolgának tíz pénzt oszt szét egyesével. Majd visszajön és számon kéri őket, hogy ki hogyan kereskedett. Jézus ezt a példázatát ráadásul eszchatologikus szövegkörnyezetben mondja el, vagyis egy olyan helyzetben, ahol a hallgatósága a véget, a végidőket várta. Mert közel volt Jeruzsálem, közel volt szenvedéseinek helye.
     Mindezt olvasva mi is hasonló helyzetben látjuk magunkat. Mintha az Úr elutazott volna, elköltözött volna, ránk hagyott volna egy-két fillért, és most is azt várná, hogy gazdálkodjunk, kereskedjünk, ne fecséreljük el ezt a karanténba, járványba ágyazott időt. Mintha keveset osztana, és sokat várna.
     Ahogy azonban végigolvassuk ezt a példázatot, látjuk azt, hogy a külföldről hazatérő előkelő ember, aki megszerezte a királyi méltóságot, minden szolgáját egyformán kéri számon, hiszen a mínáit is egyformán osztotta szét közöttük. Nem kérdez rá a szolgák körülményeire, nem faggatja ki őket, hogy pontosan hogyan kereskedtek az ő távollétében. Nem kérdezi, hogy: Te mire vállalkoztál? Milyen körülmények között éltél? Egyedül voltál? Beteg voltál? Magányos voltál? Kirándultál? Otthon maradtál? Féltél a járványtól? Otthonról nézted az istentiszteleteket és vártad, hogy vége legyen már ennek a kényszerhelyzetnek? Szörföltél a közösségi oldalakon és meg se vártad, hogy vége legyen az egyik igehirdetésnek már kattintottál a másikra? Jártad a boltokat, hogy mindenféle tartós élelmiszert felhalmozz? Varrtál szájmaszkot, vagy nem? Otthoni karanténban a házad egyszerre volt iskola, zeneiskola, kórház és templom? Imádkoztál, hogy minél előbb legyen vége ennek az egésznek, és Isten hatalmas keze gyógyítson végre? Az evangélium egyszerűen ezt mondja: magához hívatta azokat a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki hogyan kereskedett.
     Ki hogyan kereskedett… Meg akarta tudni, hogy ki hogyan tudta „túlélni” a gazda távollétét abból az egy mínából, ami nem számított egy mesés összegeknek. Ez a fő kérdése Jézus példázatának. Hogyan tudunk túlélni, hitben megélni és átélni bármilyen olyan vészhelyzetet, amikor Isten távollétét tapasztaljuk meg. Ki hogyan fogja fel, ki hogyan kereskedik, ki mire váltja be az Úr vagyonát?! A hangsúly nem a pénz mennyiségén van, hanem használatán, illetve azon a nyereségen, amelyet hoznia kellene. Jézus elmondja, hogy ez az előkelő úr határozottan kedvezni akar a szolgáinak: elfogadja a tízszeres és az ötszörös nyereséget is. Csak a semmittevésre, a kendőbe göngyölgetésre haragszik. Csak azzal nem tud kiegyezni, aki a félelmetes és könyörtelen, büntető Istenben hisz!
     A középkori pusztító járványok idején, amikor a keresztyén emberek sem értették a kórok biológiáját, sokan isteni büntetésnek tekintették azt. Mohóságukért, istentagadó életükért, eretnekségükért és paráználkodásukért. Ebből következőleg úgy vélték, csak az Isten előtti bűnbánat állíthatja meg a ragályt. Nyugat-Európában, különösen a német területeken, ekkor emelkedett fel a flagellánsok testvérisége, akik nagy csoportokban vonultak városról városra, miközben magukat korbácsolva azért imádkoztak, hogy Isten könyörüljön meg az embereken, és szüntesse meg a pestis pusztítását. És éppen ezzel a nyilvános, bár kétségkívül jóhiszemű szolgálatukkal váltak a kór terjesztőivé. Vagyis a látványos önostorozás, a testi önsanyargatás, az utcára vonulás nem segített, sokkal inkább ártott. Nem kivonulásra várt akkor sem az Úr, hanem az ő javainak csendes, akár otthoni, családi kamatoztatására.
     Mi segít most rajtunk? Elsősorban az, ha annak irgalmában hiszünk, aki értünk vállalta a megkorbácsolást, aki szembe nézett a legsúlyosabb betegségekkel és tudott gyógyítani a legnagyobb veszedelmek között is. Nézzünk fel Jézusra, aki nem mesés vagyonnal ajándékoz meg bennünket a járvány idején, hanem önmagával, a hit drága kincseivel, hogy abból kereskedjünk, azt forgassuk a szívünkben, abból következzenek irgalmas cselekedeteink. (Tarr Ferdinánd)

Felhívás a koronavírus terjedésével kapcsolatban

AddThis Social Bookmark Button

Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala a 2020. március 9-én kelt levelében a fizikai személyeknek, vállalkozóknak és jogi személyeknek megtiltja a sport, kulturális, közösségi és egyéb hasonló jellegű közösségi összejövetelek szervezését 2020. március 10-től 2020. március 23-ig.
Ennek értelmében kérjük az egyházközségek vezetőségét, hogy a kijelölt időszakban szüneteltessük egyházunkban az istentiszteletek, bibliaórák és egyéb egyházi, közösségi összejövetelek tartását.
A temetési szertartásokat – amennyiben helyileg a hivatalos szervektől ezzel kapcsolatosan más utasítás nincs – a körülményeknek megfelelően végezni kell, s igyekezni a gyászolók körét lehetőleg a legközelebbi hozzátartozókra korlátozni.
Kérjük Testvéreinket, hogy amennyiben lehetséges, használjuk ki a média és az online felületek adta lehetőségeket, és semmiképpen ne hanyagoljuk el egyénileg az Ige olvasását és az imádkozást, az Isten dicsőítését és a közbenjárást, ahogy azt Pál apostol is írja: „Mindenekelőtt arra kérlek, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért..." (1Tim 2,1)

Testvéri köszöntéssel
Fekete Vince főgondnok és Fazekas László püspök

Megjelent a Zempléni Egyházmegye „100 ima” című imakönyve

AddThis Social Bookmark Button

Trianon kapcsán sokakban a szomorúság, az igazságtalanság, sőt, a harag és a düh érzése jelenik meg, hiszen száz évvel ezelőtt, a történelemben példátlan módon csonkítottak meg egy országot és szabdaltak darabokra egy egész nemzetet. Ezen érzések még egy évszázad múltán is jogosak és indokoltak, azonban mégsem ezek indították a Zempléni Református Egyházmegye lelkipásztorait arra, hogy a centenárium kapcsán imádságokat írjanak. A „100 ima” címet viselő imakönyv száz könyörgést tartalmaz, melyeket az egyházmegye huszonhárom lelkipásztora fogalmazott meg. Nem panaszénekek ezek, nem is modernkori átokzsoltárok, hanem inkább a jövőbe mutató könyörgések és hálaimák azért, hogy az Isten még a szétszakítottságban is, megannyi ellenséges indulat ellenére is mindeddig megtartotta a magyarságot. A könyv előszavában Kendi Csaba esperes a következőképpen fogalmaz: „Különleges imakönyvet tart kezében a kedves olvasó. Olyan kiadványt, melynek létrejötte a szétszakítottságból ered, mégis azt érezhetjük, összekapcsol mindnyájunkat. Összeköti korunkat a megelőző időkkel, összeköti a készítőket az imádkozókkal, egybefog azokkal, akikért könyörgünk, és odaállít mindnyájunkat Mennyei Atyánk elé. Ő az, akiben biztonságunk, menedékünk, oltalmunk van.” 

A kötet minden imáját egy-egy igevers vezeti fel. A személyes könyörgésekben erőteljes hangsúlyt kap az Isten magasztalása, valamint a nemzetért és az egyházért való hálaadás és könyörgés. Az imatémák sorában többszörösen visszatér a megtérésért, ébredésért való fohászkodás, és a jövő Isten kezébe való helyezése, illetve annak elkérése. Az imádságok „felvidékiek”, vagyis elsősorban a felvidéki magyarság mindennapjai, gondjai és küzdelmei, vagy éppen örömforrásai húzódnak meg a sorok között. Külön könyörgések fogalmazódtak meg azonban a Kárpát-medence egyéb területén élő egyházkerületekért, a szórványban élő magyarság között végzett szolgálatért, és bizonyos esetekben az egész nemzetet, és teremtett világunkat érintő témákban is.
A 100 ima című kiadvánnyal száz napig tartó imádkozásra akarják buzdítani az olvasókat, s az eredeti szándék szerint ez a száz nap február 26-tól június 4-ig, azaz a trianoni döntéshozatal évfordulójáig tartana. Az imádságok ez időszakba eső egyházi ünnepeket is figyelembe véve kerültek megfogalmazásra. Ugyanakkor a kötet nem kötődik szorosan ez időponthoz és a száz napos imádkozást az esztendő bármely szakában el lehet kezdeni, vagy egy-egy témát kiválasztva lehet imádkozni, hiszen a lényeg, hogy a hálaadás és kérés szava, az imádság hangja ne halkuljon.