Hlavná 21
076 84 Bačka
Tel.: +421-(0)56-6362672
Lelkipásztorok: Kendi Csaba, Kendi Henrietta
Gondnok: Katkó István
Bacska községet már az 1214-re datált leleszi alapítólevél is említi. Az itt élők néhány évszázaddal később készséggel fogadják a reformáció térhódítását. Ezt bizonyítja, hogy a községben egy időre a római katolikus hitélet is megszűnt. Jelenlegi ősi templomuk, amelynek elődje már a 14. század első felében is megvolt, a református gyülekezeté lett. 1629. szeptember 13.-án Miskolczi Csulak István zempléni református esperes végez vizitációt a gyülekezetben. A gyülekezet történetének következő meghatározó időpontja 1715. Ekkor maradnak a református ősök templom nélkül, mert addig használt templomuk visszakerül a katolikusok tulajdonába. A református gyülekezet 1771-ben Mária Teréziához küldött beadványban még megkísérli visszaigényelni az egykori templomot, sikertelenül.
A templom nélkül maradt hívek istentiszteleteiket abban az időben valószínűleg valamelyik tágasabb, esetleg kisnemesi portán tartották, de végig ott lehetett bennük a saját templom iránti vágyakozás. Egy feljegyzés szerint 1782-ben, esetleg 1787-ben a bacskai reformátusok fatemplomot építenek, amely a jelenlegi templom megépítéséig szolgálta a gyülekezetet.
A mintegy 150 tagot számláló gyülekezet mai temploma 1823 és 1830 között épült. A templom akkor megépült hajórészéhez először 1850-ben harangláb, majd később, 1858-ban torony épült. Az idők folyamán azonban a meglévő templom szűknek bizonyult, ezért 1914 és 1918 között átépítették. Az akkor eszközölt kibővítő munkákkal, illetve új torony megépítésével nyerte el templomunk mai formáját. A megújult templomot 1918 őszén szentelték fel. Azóta karbantartó és állagmegőrző munkálatok 1935-ben, illetve 1968-ban voltak. 2001-ben a külső és belső homlokzat lett tatarozva, 2007-ben pedig a hajórész új tetőt kapott. A bacskai gyülekezet területéhez tartozik még a közeli Battyán község szórványreformátussága is.